B Terv

Kezdeményezés leírása

A koronavírus miatt kialakult helyzetben a csapat gyors reagálásának köszönhetően létrejött egy mozgalom, amelynek célja a rendezvény, konferencia, vendéglátás, szórakoztatás és turisztikai szektorban hirtelen munka nélkül maradt értékes munkaerő azonnali segítése, valamint azon szektorok támogatása, ahol most kiemelten nagy szükség van a munkaerőre.

Gyakori kérdések a kezdeményezésről

👉 Ok a kezdeményezésre: krízishelyzetben sokan munkanélkülivé váltak. A munkaerőpiacon, bizonyos szektorokban éppen jelentős munkaerőhiány volt.

👉 Válasz: B-TERV egy karitatív, társadalmi felelősségvállalás alapú kezdeményezés, ami azért jött létre, hogy azonnali segítséget tudjon nyújtani a munkájukat elveszítő munkakeresőknek.

👉 Ki van mögötte: A Friends Club Hungary Kft. eredetileg rendezvényszerevező ügynökség, aki a válságban elsőként érintett szektorban tevékenykedik. A Friends stabilizálni tudta a saját helyzetét, ezért úgy döntött, hogy megpróbál segíteni másokon ebben a nehéz időszakban

👉 Cél: Hogy segítsünk mindenkinek megtalálni a saját maga B TERVÉT, és a lehető leghamarabb megtalálja az új munkahelyét, akár átképzéssel is. Hosszabb távon a mottó: “Mindenkinek kell egy B-TERV!”

👉 Mi történik a háttérben: A B TERV egy híd szerepet próbál betölteni a munkakeresők, és jelenleg is munkavállalókat kereső vállalatok, intézmények, szektorok között, ami összeköti a bajba jutott munkakeresőket és a jelenleg is munkát kínáló vállalatokat, valamint az esetleges átképzéshez szükséges intézményeket.

👉 A rendszerünket folyamatosan fejlesztjük, és a hamarosan induló Applikáció már kizárólag célzott álláslehetőségeket fog küldeni.

👉 Addig is azért lenne szükség a kérdőív kitöltésére, hogy ezen orientáció alapján keressünk minél több releváns álláslehetőséget nektek!

👉 Hol éred el: A lehetséges munkaadók www.friendshungary.hu/bterv/munkaadok felületen, a munkájukat elveszítő, és dolgozni akaró munkakeresők pedig a www.friendshungary.hu/bterv oldalon keresztül tud regisztrálni.

Kitartást kívánunk!

A projektről az alapítók szavaival

„A célunk az, hogy segíteni tudjunk a dolgozni akaró embereknek, valamint hogy segíteni tudjunk a munkaerőhiányban lévő intézményeknek, vállalatoknak, tehát, hogy összefogva átvészeljük ezt a nehéz időszakot.”

“A fő cél, hogy a munka nélkül maradt kollégák a lehető leghamarabb munkát találjanak, ezzel folytonosan biztosítani tudják a megélhetésüket, és biztosítani tudjanak munkafolyamatokat olyan helyeken, ahol szükséges.

Akár az is megoldás lehet, ha átmeneti időre sikerül nekik munkát találni, ez pedig adott esetben segítség lehet egy intézmény vagy egy vállalat számára is az aktuálisan feltorlódott feladatok kezelésében. Vagy akár azért, mert esetleg számos munkatársnak most határozatlan ideig otthon kell maradnia a gyermekeivel. A határozatlan idejű helyettesítés is megoldás lehet mindkét fél számára.

A munkavállalók és munkaadók az alábbi oldalon keresztül tudják jelentkezésüket feltölteni: http://friendshungary.hu/bterv/

A kereslet és a kínálat közelítése mellett fontos feladatunknak érezzük, hogy a bajba jutott embereken minél komplexebb módon segíthessünk. Ezért elindítottuk a B terv Nagyköveti Programot is, amelyen keresztül szervezetek, vagy akár olyan munkáltatók is tudnak segíteni, akiknél felvétel ugyan nincs, de a szakmai tudásuk támogató lehet.”

A New York Times angol nyelvű írását, melyet a projektről tett közzé, ide kattintva olvashatod el.

Tevékenységi Régió

  • Országos

Alapítvány/Szervezet Neve

Friends Club Hungary Kft.

Adószám

23345955-2-41

Hogyan segíthetek?

Munka keresők
Amennyiben munkát keresel, a munkakereső regisztrációt ide kattintva érheted el. 

Munkaadók
Amennyiben lehetőséged van munkát ajánlani a B Terv rendszerében regisztrált munkakeresőknek, ide kattintva tudsz regisztrálni. 

Elérhetőség

  • zatyko-nora@joincolibri.com
  • 1036 Budapest, Bécsi út 85.

Oszd meg másokkal

Share on facebook
Facebook

További kapcsolódó kezdeményezések

A Van Helyed alapítvány jelenleg 53 családot, azaz 300 halmozottan hátrányos helyzetű személyt támogat Ózd településén, nekik gyűjtenek adományokat